Sziasztok!:)
Milyen a suli? Ki hányadikba ment? Én 11.-be mentem és már kegyetlen!!!
Négy különböző szakmai tárgyam lett, ami nem lesz könnyű. Ráadásul már túl vagyok egy angol és egy matek dogán. Holnap meg irodalomból fogok írni. Nagyon örül a fejem...
Vissza a történethez... Talán ez az a fejezet, amit nagyon vártam, hogy már közzé tehessem. Nathan is és Hope is megvillogtatja az ének tudását, ráadásul még randira is elmennek.
A napokban néztem a ki a kedvenc szereplőd szavazást, és megdöbbentem azon, hogy páratoknak Brittany a kedvence.
Érdekes! Ezek szerint vannak olyan olvasok is, akik a rossznak drukkolnak? :D
Remélem ez a fejezet is tetszeni fog!
Jó olvasást! :)
# Hope
Imádom! Imádom! Imádom! Péntek délelőtt, Nathan oda jött hozzám beszélgetni egyik szünetben. Kérdezte, hogy elhoztam-e magammal a korcsolyámat, ide Gloucester-be vagy anyánál hagytam. Nem tudtam, hogy miért kérdezi, de válaszoltam rá, hogy igen. Elmosolyodott, majd azt mondta, hogy hozzam magammal délután a randinkra, majd arcon puszilt és ott hagyott a folyosón. Ledöbbenve álltam pár másodpercig, majd mikor rájöttem, hogy miért is kérdezi, olyan érzés támadt a testemben, mintha kitört volna egy vulkán. Sikítani tudtam volna örömömben! Korcsolyázni megyünk! Tudtam, hogy a városnak van korcsolyapályája, de eddig sosem mentem ki korcsolyázni. Kicsit fura lett volna, ha a sok ember között elkezdek axel-eket vagy flip-eket ugrani. Egyedül, hogy ott csak körbe és körbe menjek semmi értelme nem lett volna. De most Nathan elvisz és biztos vagyok, hogy nagyon jó lesz! Már alig várom a délutánt!
Nathan-nel óra kereten belül, csak ének órán találkoztam. A teremben félkör alakzatban voltak kirakva a székek és előttük a tanári asztal. A terem különböző pontjain hangszerek voltak. Belépve a teremben láttam, hogy Nathan a második sorban ül és mind a két oldalán ül egy-egy srác. Egy kicsit elszomorodtam, hogy nem foglalt helyet nekem maga mellett, de aztán rájöttem, hogy nem kell mindig mindenhol együtt lennünk. Nem az a barátnő akarok lenni, aki egyfolytában rajta lóg a fiún és még levegőhöz sem juttatja. A széksorokhoz sétáltam mikor Nathan észrevett és elmosolyodott. A szívem gyorsabban kezdett verni. Istenem, megöl engem ez a srác! Visszamosolyogtam rá, majd közvetlenül elé leültem a székre. Hallottam, hogy mögöttem lévő szék csikorog, majd a zaj után két ölelő kezet éreztem a nyakam körül. Milyen apró kis gesztus és mégis mekkora jelentőséggel bír. Hátradőltem a széken és hagytam, hogy Nathan így öleljen. Nem sokáig élvezhettem közelségét, mert bejött a tanár, vagyis Nathan anyukája, Karen.
- A múlt órán azt a feladatot kaptátok, hogy dolgozzatok fel egy számotokra kedvelt dalt. Mivel nem volt kikötés, így remélem mindenkinek tudok egy ötöst adni. - talán a szájuk az, ami egyforma, ezenkívül nem igen hasonlítanak egymásra. - Szóval, kiszeretné kezdeni? - végig nézett a csoporton, majd jelentőségteljesen Nathan-re meredt. - Gyere Nathan, kezd te!
- Ne már! Múltkor is én voltam az első. - nevetnem kellett, mert olyan volt, mint egy hisztis kislány.
- És most is te leszel az első.
- De ne már!
- Ha tovább vitatkozol beírok egy órai munka egyest és otthon majd elmesélheted anyukádnak, hogy milyen rossz voltál. - mondta komolyan Karen, majd az osztály felnevetett erre a kijelentésre.
Felállt a helyéről, majd kiment az osztály elé egy játék mikrofonhoz, hogy abba énekelhessen. Közben odaadta anyukájának a pendrive-ot, mivel azon kellett hozni az alap zenét.
- Öhm... - zsebre dugott kézzel beszélt, amitől hihetetlenül szexi volt. - Szóval Adele-től fogom a Rolling in the deep-et énekelni. - felcsendült a dallam, majd elkezdett énekelni.
Még sosem hallottam így solo-ban énekelni Nathan-t. Az állam padlót verdeste. Tátott szájjal hallgattam, hogy milyen csodálatosan is tud énekelni. Az a mély szexis hang... egyszerűen... Úristen! Hogy lehet valakinek a hangjától ennyire felizgulni! Nathan megtalálta a tekintetemet, mire beharaptam az alsó ajkamat és összeszorítottam a combomat. Itt, egy ülő helyemben fogok elélvezni, ha nem hagyja abba az éneklést. Nathan-nek feltűnhetett a reakcióm, mert széles mosolyra húzódott a szája. A dal felénél mindenki elkezdett ütemre tapsolni vagy lábbal dobolni a padlón. Amikor nagy nehezen, de észhez tértem én is csatlakoztam hozzájuk és elkezdtem tapsolni. Muszáj lesz megkérnem, hogy énekeljen nekem még valamit. A dal befejeztével kitört a tapsvihar. Nathan eljött a mikorofonállványtól és meghajolt. Nincs még egy ilyen srác a földön!
- Szép volt Nathan. - dicsérte meg Karen. - Mondj egy nevet, ki legyen a következő.
Mint kiderült, itt úgy szoktak menni ezek a "felelések" vagy előadások, hogy aki leszerepelt az mondd egy következő nevet. Nathan gondolkodás nélkül az én nevemet mondta ki. Nyeltem egy nagyot, majd felálltam a helyemről. Nem is az volt a fontos, hogy a tanárnőnek vagy a többi diáknak tetsszen, hanem az, hogy Nathan-nek tetsszen. Valahogyan az ő véleménye sokkal jobban számított a többieknél. Én is odaadtam Karen-nek a pendrive-omat, majd beálltam a mikrofon mögé. Megköszörültem a torkomat és bólintottam, neki, hogy mehet a dal. És énekelni kezdtem:
A dal éneklése közben, Nathan egész végig engem nézett. Én is ránéztem párszor, de attól féltem, ha a szemkontaktust tartanám vele, akkor elfelejteném a jól begyakorolt dalszöveget. Amint befejeztem dalt újra tapsvihar tört ki. Igaz, nem volt olyan hangos, mint Nathan-é, de hát ki akar versenyezni egy ilyen csodálatos hangú angyallal? Nem hajoltam meg, inkább gyorsan elvettem Karen-től a pendrive-omat és sprinteltem a székemhez. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de zavarba jöttem. Leültem a helyemre, gyors mondtam egy nevet, hogy kikövetkezzen, majd a hajammal eltakartam az arcomat. Valamiért el akartam tűnni a föld felszínéről, pedig nem volt rá semmi jelentős okom.
- Szép volt. - Nathan előrehajolt hozzám és a fülembe súgta.
***
Azt hittem, hogy a készülődéssel hamar elmegy az idő, de csak úgy vánszorgott, mint csiga a földön. Percenként néztem az órára, hogy mennyi idő múlva érkezik meg Nathan. Végig sétáltam az egész házat kétszer, ettem, ittam, TV-ztem, de még így sem ment az idő. Elmerültem egy TV sorozatban, ami azt fejtegette, hogy mit tegyünk, ha még szeretjük az exünket. Meg se hallottam, hogy az öcsém bejön a nappaliban.
- A barna herceged szürke kocsival kint vár rád.
- Úristen! - kiáltottam fel, mikor felfogtam, hogy mit is mondott. - Mennyi az idő?
- Négy óra 56.
Felpattantam az ágyról, belebújtam a kabátom, fogtam a táskámat és a korcsolyámat és már száguldottam Nathan felé. Mosolyogva üdvözölt, majd kinyitotta nekem a kocsi ajtaját és besegített. A kocsiban váltottunk egy gyors csókot és már mentünk is. Annyira izgultam! Egy levakarhatatlan vigyor keletkezett az arcomon és nem tudtam abba hagyni a lábammal való dobolást. Az ablakokon nézegettem, mert ezen a környéken még nem jártam. Átnéztem a Nathan felőli ablakra, de a felét kitakarta ez az istenverte szexi állat. Úgy helyezkedtem a kocsiban, hogy az oldalammal dőltem neki az ülésnek, így teljes egészében láthattam őt.
- Zavarba hozol. - megszólalt, de még mindig az utat nézte.
- Mondtam már, hogy nagyon helyes vagy? - elmosolyodott, majd egy-két percen belül megszólalt.
- Nézd, itt vagyunk.
Kerestünk egy parkolóhelyet, majd kiszálltunk az autóból. A kezünkbe fogtuk a cuccainkat és bementünk az öltözőbe, hogy lecserélhessük a cipőnket korcsolyára. Én már szinte futottam ki a korcsolyapályára, de aztán valami nem stimmelt. Körül néztem és Nathan sehol sem volt. Elkezdtem visszafele menni, amikor megláttam, hogy milyen lassan botorkál a korlát mellett. Odamentem hozzá, megfogtam a kezét, hátha könnyebb lesz neki így mennie. Ezek szerint nem lehet valami nagy korcsolyázó. De nem baj! Már attól a plafonon vagyok boldogságomban, hogy korcsolya lehet a lábamon. Először én léptem rá a jégre, majd segítettem Nathan-nek, aki görcsösen kapaszkodott a pályát határoló kerítésbe.
- Nem igazán tudok korcsolyázni. - vallotta be.
- Igen, észrevettem. - nevettem fel. - A lényeg, hogy ne egyenes háttal legyél és ne hátra, hanem előre dőlj. Aztán egyik lábaddal elrugaszkodsz, majd a másikkal vagy ugyanazzal.
Jó pár kört megtettünk, mire elszakadt a kerítéstől és már kapaszkodás nélkül is ment neki. És persze az esés sem maradhatott ki. Letérdeltem a jégre, hogy szorosabbra kössem a korcsolyámat, mire egy puffanás hallottam. Nathan elvágódott a jégen. Nevetnem kellett.
- Hali. - integetett a jégen fekve, én meg majdnem megszakadtam a röhögéstől. - Nem vicces.
Felálltam és nyújtottam neki a kezemet, hogy segítek felkelni. Megfogta a kezemet és egy kicsit rántott rajtam, mire én is elestem. Félig az ő testén voltam, félig a jégen. Most rajta volt a sor, hogy nevessen. A kis csínye miatt nem tudtam rá haragudni. Felkeltünk a jégről, habár Nathan még egyszer elesett, miközben próbált felkelni.
- Köszönöm, hogy elhoztál. - mondtam, amikor egymással szemben álltunk a jégen.
- Majd legközelebb is eljövünk. - mosolygott. - Mennyire rá az esély, ha megcsókollak, akkor nem fogok összeesni?
- Kevés. - nevettem el magam, majd kihúztam a pálya szélére, ahol ismét a bele tudott kapaszkodni a kerítésbe. - Így már talán nem fogsz elesni.
Közelebb csúsztam hozzá, megfogtam a derekát és egy pici csókot adtam az ajkára.
- Ennyi? - szólalt meg, miután kinyitotta a szemét.
- Menjünk és akkor kapsz többet. - a pálya kijárata felé kezdtünk menni.
- Várj. Maradhatunk még, ha gondolod.
- Perpillanat jobban szeretnélek biztonságosabb helyen megcsókolni, minthogy körbe-körbe csúszkáljunk a jégen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése